Eger, mint a Felvidék kapuja, a Bükk-hegység délnyugati lábánál fekvő megyei jogú város. A nevének eredete a mai napig vitatott, a legvalószínűbb magyarázat szerint a környéken még most is szép számmal található éger fából származik. A történelmi hangulat az egész települést átlengi, ami többek között az épületek fölé magasodó, nagymúltú várának köszönhető. Magyarországon nincs olyan felnőtt, aki iskolás korában ne olvasta volna Gárdonyi örök klasszikusát, az Egri Csillagokat, amelyben a vár 1552-es ostroma elevenedik meg. A városszerkezet Egerben igazán különleges köztéri elnevezésekkel büszkélkedhet, a német és szláv eredetű hóstyák valamikor bekerített kerteket jelentettek.

A Vár környéke és a Dobó tér egy társkereső Eger ingyenes randiján

A város a kultúra észak-kelet magyarországi fellegvára, telis-tele felfedezésre váró látnivalóval és izgalmas programokkal. Éppen ezért, Eger randi szempontból tökéletes helyszínt biztosít az ismerkedni vágyó párok számára. Ha egri társkereső vagy, esetleg a környéken élsz, és szeretnéd megtalálni az igaz szerelmet, a Cronos most segít megvalósítani az álmaidat.

Eger társkereső iroda személyi tanácsadójának bemutatkozása

Knight EdinaEger társkereső iroda vezetője

Knight Edina
Eger társkereső iroda vezetője

Knight Edina vagyok, a Cronos Egri Társkereső Iroda vezetője.

Life, business és mindfulness coachként és ayurvédikus masszőrként embertársaim segítése fontos szerepet kap az életemben. Ezt megelőzően angol tanárként, tolmácsként és utazásszervezőként is már több mint 15 éves tapasztalatom van ügyfeleim minőségi támogatásában, melyet szívvel-lélekkel végzek. Fontos számomra a lelki békém, a belső egyensúlyom fenntartása, a jelen megélése, saját magam folyamatos fejlesztése, valamint a szeretetteljes, megértő emberi kapcsolatok kialakítása.

Mindennapi életem szerves részeként aktívan foglalkozom önismerettel, önfejlesztéssel, a mindfulness, a tudatosság gyakorlásával.

Én magam is megtapasztaltam a társkeresés különféle formáit, gyűjtöttem élményeket és ismereteket, így még inkább át tudom érezni a hozzám forduló klienseim helyzetét.

Szeretnélek megismerni, megérteni igényeidet, szükségleteidet, hogy személyre szabottan tudjalak segíteni abban, hogy megtaláld az egyéniségednek és elvárásaidnak megfelelő partnert.

Eger társkereső iroda

Cím: 3245 Eger, Irodacím: Recsk, II. Rákóczi Ferenc út 19.
Telefon: 06-30/375-1278
E-mail: knight.edina@ctk.hu

Megnézem a térképen
Meg akarom találni a párom

Társkereső szolgáltatásaink összehasonlítása ›

Nézd meg az irodai prémium tagság és az online társkereső tagságok közötti különbséget. Válaszd ki a számodra legelőnyösebb megoldást!

Bővebben ›

Személyesen is segítünk a párválasztásban!

Az Irodai Prémium tagság előnyei

  • Minden prémium ügyfelünket személyesen megismerjük, így biztosan a valós igényeid és elképzeléseid érvényesülnek.
  • Támogatásunkkal átlagosan négyszer több partnerrel történik sikeres kapcsolatfelvétel.
  • Levelezést kihagyva már az első héten randevúzni tudsz.
  • Komolytalan szándékú vagy valótlan adatokat megadó fantomszemélyek kiszűrése.
  • Az ismerkedés nehézségeinek áthidalása, közös ismerősként mutatunk be téged a számodra szimpatikus jelölteknek.
  • Értékrendednek megfelelő ajánlás, nem csak az adatlapon szereplő információk alapján.
  • Országos irodahálózat, lakóhelyedhez közeli személyre szabott tanácsadás.
Az Irodai Prémium tagság részletei »

Eger társkereső - Egri tagjaink

Egri társkereső nők

moncsi társkereső fényképe

moncsi 45 éves, Eger

Nagyon nem jo egyedül.Hàtha itt sikerül egy hozzàm illő embert talàlnom.Annyi rossz történt màr velem,de egy jó kapcsolatban még reménykedem.

Adatlap
Írj levelet!
annamária társkereső fényképe

Annamária 49 éves, Eger

A külső megfog a belső megtart! Az igazira várva!

Adatlap
Írj levelet!
sabina társkereső fényképe

Sabina 29 éves, Eger

Egy kedves és energetikus fiatal lány vagyok, aki szeret jókat beszélgetni. 3 éves korom óta sportolók, szeretem az állatokat és imádok a természetben...

Adatlap
Írj levelet!
nikolett társkereső fényképe

nikolett 39 éves, Eger

Szeretet híányom wan.De ne a sexre gondolj.gyengéd romantikus és élet vidám hölgy wagyok. 30éves csinos

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Egri társkereső férfiak

ákos áki társkereső fényképe

Ákos Áki 36 éves, Eger

Egyszerű dolgokat keresek, Kedvesség Szeretet Kommunikáció

Adatlap
Írj levelet!
zsolti társkereső fényképe

zsolti 49 éves, Eger

"szerették egymást:mintha össze ránduló virág ölébe hosszú tövis ér mintha ujjam egy drágakő csillogó szerelmébe kóstol,mintha az emberarc,ez szomorús...

Adatlap
Írj levelet!
csaba társkereső fényképe

csaba 52 éves, Eger

Szia! Vagyok aki Vagyok...!

Adatlap
Írj levelet!
atilla társkereső fényképe

Atilla 53 éves, Eger

Hello

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Diplomás egri társkereső nők

dóra lili társkereső fényképe

Dóra Lili 29 éves, Szilvásvárad

Istent és a gyermekeket szerető, sport kedvelő lány vagyok, aki szeret új, építő, hasznos ismereteket szerezni. Ugyanilyen társra vágyok. Aki szeret s...

Adatlap
Írj levelet!
klarinda társkereső fényképe

Klarinda 67 éves, Gyöngyös

Teljes életet élek, amiből csak egy Lovag hiányzik, akivel szeretném megosztani az életemet! Olyan tevékenységeket csinálok, amiben örömömet lelem, am...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Diplomás egri társkereső férfiak

owens130 társkereső fényképe

owens130 47 éves, Eger

kedves és őszinte vagyok.

Adatlap
Írj levelet!
fabián társkereső fényképe

Fabián 57 éves, Eger

őszinte-nyilt-vidám!Optimista,de a földön járok,két lábbal!Szeretem a békét,a nyugalmat!

Adatlap
Írj levelet!
kori társkereső fényképe

Kori 43 éves, Eger

Keresem a társam, aki végre önmagamért szeret! Vállalkozóként rengeteget utazok Európában, így szeretném megtalálni azt a NŐt, aki mindenben támogat é...

Adatlap
Írj levelet!
ideális férfi társkereső fényképe

Ideális Férfi 31 éves, Eger

Olyan nőt szeretnék, aki együtt örül velem a legkisebb apróságnak, aki kedves velem, és szeret, jön velem bárhová, árkon-bokron át. Szeretek olvasni, ...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Keresztény egri társkereső nők

matrica12 társkereső fényképe

matrica12 27 éves, Boldog

sziasztok 18 éves csajszi vagyok !! keresek eggy bixeuális lányt akivel el lehet szorakozni akár költözéssel is !! :P pusszi :D

Adatlap
Írj levelet!
bianka társkereső fényképe

Bianka 28 éves, Erdőtelek

Sziasztok! :) Aki megszeretne ismerni az nyugodtan írjon :) :)

Adatlap
Írj levelet!
jucuska társkereső fényképe

Jucuska 70 éves, Lőrinci

Társat keresek, komoly kapcsolatot. A személyes találkozásban hiszek

Adatlap
Írj levelet!
klári társkereső fényképe

kLÁRI 47 éves, Besenyőtelek

Szia Klári vagyok 38 éves én egy Heves megyei kis faluban Besenyőtelken lakom Egertől 30 km re. Én az édesapámmal lakom és egy leszázalékoltakat alk...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Keresztény egri társkereső férfiak

peti olvasd el !!! társkereső fényképe

Peti olvasd el !!! 40 éves, Eger

Hogy kivagyok? Egy vivódó lélek,aki néha sir ,néha nevet ,mindezt nem fél felvállani ,és aki ha te is őszinte vagy ,akkor megfogja érinteni a szíved ...

Adatlap
Írj levelet!
zsolt társkereső fényképe

Zsolt 58 éves, Eger

Egyszerű ,csendes dolgozó vagyok.Keresnék olyan társat aki "színt" hozna az életembe ,akivel együtt örülhetnénk mindannak ami csak lehetséges.

Adatlap
Írj levelet!
robi társkereső fényképe

Robi 44 éves, Eger

Stabil háttérrel rendelkező vállalkozó vagyok.Úgy érzem eljött a családalapítás ideje.Komoly kapcsolat reményében keresem 25- 38év közötti hölgyet. Vá...

Adatlap
Írj levelet!
laci társkereső fényképe

Laci 54 éves, Eger

Egyedül álló tisztességes becsületes ember vagyok.

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

30 év alatti egri társkereső nők

lejla társkereső fényképe

Lejla 25 éves, Eger

19éves lány vagyok Egerben lakom komoly kapcsolatra vágyok. Szerető hűséges típus vagyok.

Adatlap
Írj levelet!
evelin társkereső fényképe

Evelin 29 éves, Eger

Kukucs! :D komoly kapcsolatot keresek. Bunkók kíméljenek,. :)

Adatlap
Írj levelet!
beki társkereső fényképe

Beki 23 éves, Eger

Szia! Rebekának hívnak. Szeretek rajzolni és zenéket hallgatni, internetezni és rendezkedni is. Kedves, aranyos lány vagyok :3

Adatlap
Írj levelet!
vany társkereső fényképe

Vany 25 éves, Eger

Szia én Vany vagyok 20 éves, a barátaim szerint nagyon kedves aranyos nő vagyok. Remélem ezt neked be is tudom mutatni.

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

30 év alatti egri társkereső férfiak

armand társkereső fényképe

Armand 24 éves, Eger

Őszinte humoros pali vagyok mindig a nőkre fordítom a legtöbb energiámat. Szeretek bulizni lazulni ökörködni. Kikapcsolódni is szeretek túrázni sétáln...

Adatlap
Írj levelet!
gergő társkereső fényképe

Gergő 26 éves, Eger

komoly kapcsolatot keresek azé vagyok itt távolság nemigen számit nekem. Oén egy kedves öszinte srác vagyok én hobbim csak az edzés meg a bicajozás.

Adatlap
Írj levelet!
bendzsi ben társkereső fényképe

Bendzsi Ben 27 éves, Eger

KEDVES Fiatal lányt keresek.

Adatlap
Írj levelet!
bojka román fürész teso társkereső fényképe

Bojka Román Fürész Teso 29 éves, Eger

Sziasztok Tomi vagyok komoly kapcsolatot keresek

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

30-as egri társkereső nők

nikcsi86 társkereső fényképe

Nikcsi86 37 éves, Gyöngyös

Vagyány életvidám lány vagyok!

Adatlap
Írj levelet!
petra társkereső fényképe

Petra 32 éves, Gyöngyös

Én egy kedves aranyos lány vagyok ha szeretnétek megismerni irjatok szeretek sétálni filmet nézni

Adatlap
Írj levelet!
évu társkereső fényképe

Évu 33 éves, Hatvan

helloka:)

Adatlap
Írj levelet!
marcsi társkereső fényképe

Marcsi 38 éves, Abasár

Szókimondó és őszinte . Úgy érzi, az ész jogán bárkiről bármit elmondhat. Ám azt nehezen viseli, ha kritizálják. Szerény és visszafogott, úgy véli, a ...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

30-as egri társkereső férfiak

jozsef társkereső fényképe

Jozsef 31 éves, Eger

24 éves vagyok és szeretném megtalálni aboldogságot

Adatlap
Írj levelet!
ricco társkereső fényképe

Ricco 35 éves, Eger

Itt csak annyi megjegyzésem lenne,hogy nem vagyok hajlandó novellát írni magamról,ha akarsz megismersz mikor beszélünk

Adatlap
Írj levelet!
róbert társkereső fényképe

Róbert 35 éves, Eger

Én egy komoly gondolkodású viszont átlagos srác vagyok. Szinte ugyan azt keresem amit sokan mások is. Ez pedig nem más mint a boldogság!

Adatlap
Írj levelet!
szasza társkereső fényképe

szasza 38 éves, Eger

Sziasztok!Balázs vagyok 28 éves komoly kapcsolat céljából keresem a megfelelő partnert.

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

40-es egri társkereső nők

babucu33 társkereső fényképe

Babucu33 42 éves, Eger

Egy szines egyéniség vagyok egy igazi laza csajszi. Nagyon szeretek főzni sütni és minden mást

Adatlap
Írj levelet!
hencsi társkereső fényképe

Hencsi 49 éves, Ecséd

Ember - állat - életszeretet, vidámság, utazás, kíváncsiság... ☀️😊

Adatlap
Írj levelet!
ágika társkereső fényképe

Ágika 42 éves, Zagyvaszántó

Szeretek kirándulni sétálni.

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

40-as egri társkereső férfiak

robert társkereső fényképe

Robert 48 éves, Eger

Már régóta keresem az igaz őt!

Adatlap
Írj levelet!
józsef társkereső fényképe

József 41 éves, Eger

Keresem a párom aki komoly érett felfogású akivel lehet közös jövőt építeni , családot alapítani.Őszinte ,hűséges és megbízható legyen aki kitart mell...

Adatlap
Írj levelet!
csaba társkereső fényképe

Csaba 46 éves, Eger

Csaba vagyok komoly kapcsolatott keresek !!!

Adatlap
Írj levelet!
taurus84 társkereső fényképe

taurus84 40 éves, Eger

Helló. Hallottam egyszer egy mondatot ami az emberre nagyon igaz: Ímé, elengedlek benneteket mint juhokat a farkasok közé... Az ember társas lény. de ...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Egri társkereső nők 50 felett

helen társkereső fényképe

Helen 61 éves, Eger

59 éves értelmiségi nő vagyok. Nem vagyok egy szépség, szemüveges vagyok, de szeretem a humort, a kirándulást. Tartós kapcsolatot keresek, (nem kaland...

Adatlap
Írj levelet!
eniko társkereső fényképe

Eniko 50 éves, Eger

Szilveszterre partnert szetetnek. De nemcsak. 42 eves vagyok.

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Egri társkereső férfiak 50 felett

zoli68 társkereső fényképe

zoli68 55 éves, Eger

Kedves, nőies nőt keresek, akivel együtt mindent lehet csinálni. Szeretem a zenét, a kirándulást, a sportokat. Vidám és jópofa, energikus embernek ism...

Adatlap
Írj levelet!
imike társkereső fényképe

Imike 73 éves, Eger

Természetszerető, humoros férfi vagyok. Keresem korban hozzám illő hölgy társamat tartós kapcsolatra.

Adatlap
Írj levelet!
győző társkereső fényképe

Győző 58 éves, Eger

Káros szenvedélyektől mentes, fiatalos,mély érzésű,szeretni tudó,gyermektelen tartós egymás tiszteletén és önzetlen szeretetén alapuló kapcsolatra ker...

Adatlap
Írj levelet!
janos társkereső fényképe

Janos 51 éves, Eger

Eneklessel is foglalkozom Szeretek sportolni edzoterembe rendszeresen járok Tenisz nagy kedvenc Egészséges életmód fontos szamomra Kolombozo művésze...

Adatlap
Írj levelet!
1 2 3 4 5 6 7

Mit kínál a Cronos Társkereső Eger esetén?

A modern világban az internet vált az ismerkedés egyik legfontosabb színterévé. A jelenség hátterében nem csak kényelmi szempontok, de a hagyományos lehetőségek csökkenése is áll. A mindennapi rohanás, a pénz hajszolása és a megélhetési feltételek megteremtése mellett alig akad idő a közösségi rendezvényeken történő részvételre.

Szerencsére napjainkban a Cronos adatlapjának kitöltésével már néhány percen belül felfedheted magad azok előtt, akik hozzád hasonlóan vágynak az igaz szerelemre. Ugyanakkor, te magad is áttekintheted a számodra szimpatikus tagok körét.

A Cronos egri társkereső egy gyors regisztrációt követően bármikor használható. Az adatok megadásánál célszerű egy jól elkapott fényképpel megmutatnod, ki is vagy valójában. Bár mindez egyáltalán nem kötelező, a tagok szívesebben nézegetik a fotó melléklettel gazdagított profilokat. Innentől kezdve két opció közül választhatsz, vagy várod, hogy valaki rád találjon és üzenetet küldjön neked, vagy nekilátsz a keresgélésnek.

Ha az utóbbit választod, vess egy pillantást a Részletes keresés, illetve a mellette található fülekre. A Cronos Eger esetében is még azelőtt végre hajt egy előválogatást a lehetséges tagok között, hogy bármit is tennél. Az Aki nekem megfelel és az Akiknek megfelelek kategóriák alatt láthatod a hozzád hasonló személyek listáját. Amennyiben saját szempontok alapján szeretnél keresni, a Részletes keresés mezőben szinte bármilyen elvárást megjelölhetsz. Ez lehet a politikai hovatartozás, a csillagjegy, a dohányzás, valamint az alkoholfogyasztási szokások. Egriként az sem akadály, hogy a környéken élő tagokat mutassa neked a Cronos. Ennél már nem is lehet egyszerűbb a társkeresés Egerben, ugye?

A keresés után nincs egyéb teendőd, mint kapcsolatba lépni a szimpatikus személlyel és megszervezni vele egy emlékezetes randit a városban. Regisztrálja Cronos társkereső Eger ingyenes szolgáltatásaiért még ma!

Társkereső Eger- a legjobb randi helyszínek a Cronos ajánlásával

Sikeresen egymásra találtatok és szeretnétek megejteni egy felejthetetlen találkát a városban? Eger randi szempontjából nagyszerű hely, a Cronos pedig összegyűjtötte nektek azokat a romantikus helyszíneket, amelyeket mindenképpen érdemes meglátogatnotok. Készen álltok?

Történelmi séta az várban

Ha szeretitek a régmúlt időket és szívesen részt vennétek egy kis történelmi utazáson, keressétek fel a várat! Az Eger fölé magasodó dombra épített erődítmény ezer éves múltra tekint vissza, az elődje a Szent István király által alapított püspökség volt. Mivel az egri vár az 1500-as években a török terjeszkedés elleni védelem központi elemének számított, nem meglepő, hogy az 1552-ben zajlott csata eseményei a mai napig a közemlékezet részét képezik.

Ebben a híres krónikásnak, Tinódi Lantos Sebestyénnek is fontos szerepe volt. A egri várban jelenleg a Dobó István Múzeum működik, amelynek állandó kiállításával betekintést nyerhettek Heves megye történeti, művészeti, ipari és néprajzi múltjába. A panoptikum egy izgalmas lehetőséget kínál arra, hogy viaszbábuk formájában közelebbről is megismerkedhessetek, Gárdonyi Géza méltán kedvelt regényének szereplőivel.

A város színfoltja, a mindig nyüzsgő Dobó tér

A Cronos társkereső iroda Eger városában ideális randihelyszínnek tekinti a trapéz alakban elnyúló, egykor piacként szolgáló Dobó teret. A köztér első írásos említése a 18. századból származik, azóta rengeteg átalakításon esett át. Az autós forgalom egy ideje teljesen kiszorításra került, a tér csak gyalogoson közelíthető meg. A két oldalt látható barokk épületek, a szökőkút, valamint a képeslapokról is ismert Dobó szobor mind hozzájárulnak a tér összhatásához. Az egri vár a tér végéből felfelé futó úton érhető el. A nyári időszakban, főleg esténként a terület megtelik hazai és külföldi turistákkal.

A török kor emléke, a Minaret

A negyven méteres magasságban az ég felé törő Minaret a 17. századból származik, az alapanyagát tekintve a vöröses homokkő dominál. Az épületet a Cronos társkereső Eger esetén szintén kihagyhatatlan randi állomásként tünteti fel. Az eredeti tetőszerkezet sajnos egy tűzvészben teljesen elpusztult, a torony a 19. században előbb bádogfedelet, majd a ma is látható kőkúpot kapott.

A teraszként szolgáló emelvényre, amiről hajdanán a müezzin hívta imára a híveket, 97 szűkös csigalépcső megtételével juthattok fel. Érdekesség, hogy a török megszállás alatt épült tíz minaretből csupán ez az egy élte túl az évszázadok viszontagságait. Ha szeretnétek a magasból megszemlélni Eger csodálatos panorámáját, a Minaretet mindenképpen ejtsétek útba!

Borkedvelők vagytok? Akkor irány a Szépasszonyvölgy!

Eger társkereső szempontból a Szépasszonyvölggyel is az élmezőnybe tartozik. A körülbelül 200 pincével rendelkező terület az év minden szakaszában népszerű turista látványosságnak számít. A hely története a 13. században vette kezdetét, amikor a városba olasz és vallon szőlőművesek telepedtek le. A nevének eredete egy legendára vezethető vissza, mely szerint a völgyben régen, egy híresen szép asszony árulta az ízletes borokat az erre tévedő vándoroknak.

A Szépasszonyvölgy az egyik legjobb választás Eger randi szempontjából

Forrás: Wikimedia Commons

A völgyben a bórkostolás mellett különféle időszakos rendezvényeken vehettek részt. Kertmozi, szabadtéri színházi előadások és hangulatos koncertek várnak rátok. Ha a másik társkereső Eger területén kívülről érkezik, akkor igazán kedvelni fogja ezt a helyet!

Kirándulás a Nagy-Eged hegyre

Az 537 méter magad Nagy-Eged hegy a természetjáró szerelmesek igazi paradicsoma. A területet több, mint negyven éve nyilvánították védetté, de a könnyen megközelíthető túra útvonalon bárki megmászhatja. A hegy az Egri Borvidék részeként az egyik legértékesebb dűlőnek számít. A klímája és a talajának összetétele mind hozzájárulnak a termékenységéhez.

A hegy tetejéről lélegzetelállító kilátásban lehet részetek, a város mellett, a közelben elnyúló Bükk hegységet is megszemlélhetitek. A Nagy-Eged gazdag élővilággal büszkélkedik, rengeteg állat- és növényfajnak ad biztos otthont. A Cronos ingyenes társkereső Eger oldala a hegyet a természetkedvelő pároknak kifejezetten ajánlja.

Hogyan készülj fel a nagy találkozásra, avagy a tökéletes randi Eger városában

A Cronos a Heves megyei társkereső oldalak között egyedülálló módon, hasznos randi tippekkel is ellát téged. Íme öt alapvető szabály, amit minden első találka előtt érdemes megfogadnod.

1. Készülj nyugodt körülmények között a randevúra! Öltözködj alkalomhoz illő, mégis kényelmes ruhába és ne erőltesd magadra a stílusodtól idegen darabokat! Példának okáért, ha nem szoktál az utcára fényes lakkcipőt húzni, egy séta kedvéért most sem szükséges abban feszengened.

2. A randi tervezésekor a partnered kívánságait is vedd figyelembe! A legjobb, ha olyan programot beszéltek meg, ahová mindketten szívesen elmentek.

3. Érkezz időben és lehetőleg ne változtass sokat az egri helyszíneken! Bár a másikat megvárakoztatni nem túl szép dolog, ha mégis akadályok lépnek fel, azt jelezd időben!

4. A randi alatt iktasd ki a zavaró tényezőket, és ne nyomogasd folyamatosan a telefonodat!

5. Amennyiben a másik fél az online beszélgetés ellenére élőben mégsem szimpatikus, ne hitegesd feleslegesen! Mondd el neki kedvesen, mégis őszintén az érzéseidet, és engedd tovább lépni őt. Ugyanakkor a csalódásra neked sem árt felkészülnöd. Ne könyörögj és ne magyarázkodj, ha visszautasító reakcióval találkozol. Ne feledd! A gyors búcsú még mindig jobb, mint egy rossz kapcsolat.

A Cronos társkereső Heves megye területén is elhozza neked a szerelemet! Regisztrálj az oldalra még ma, és találj rá a boldogságra minél hamarabb!

Eger környéki társkeresők

Felnémet társkereső Egerszalók társkereső Ostoros társkereső Andornaktálya társkereső Egerbakta társkereső Demjén társkereső Egerszólát társkereső Felsőtárkány társkereső Noszvaj társkereső Szomolya társkereső Nagytálya társkereső Novaj társkereső Bogács társkereső Bükkzsérc társkereső Maklár társkereső Cserépfalu társkereső Kerecsend társkereső Verpelét társkereső Bátor társkereső Tarnaszentmária társkereső Cserépváralja társkereső Feldebrő társkereső Sirok társkereső Mónosbél társkereső Aldebrő társkereső Egerbocs társkereső Heves társkereső Hevesaranyos társkereső Szihalom társkereső Tard társkereső Bélapátfalva társkereső Bükkszék társkereső Füzesabony társkereső Mezőkövesd társkereső Mikófalva társkereső Tófalu társkereső Egercsehi társkereső Kács társkereső Kápolna társkereső Kisnána társkereső Szajla társkereső Szúcs társkereső Terpes társkereső Vécs társkereső Bükkszentmárton társkereső Répáshuta társkereső Tibolddaróc társkereső Dormánd társkereső Fedémes társkereső Kál társkereső Kisfüzes társkereső Kompolt társkereső Mezőszemere társkereső Recsk társkereső Bekölce társkereső Domoszló társkereső Mezőtárkány társkereső Sály társkereső Besenyőtelek társkereső Bükkábrány társkereső Mátraderecske társkereső Mezőnyárád társkereső Szentdomonkos társkereső Szilvásvárad társkereső Tarnalelesz társkereső Bánkút társkereső Bükkszenterzsébet társkereső Egerfarmos társkereső Borsodgeszt társkereső Erdőtelek társkereső Lemezgyár társkereső Mezőkeresztes társkereső Parádfürdő társkereső Pétervására társkereső Borsodnádasd társkereső Bükkmogyorósd társkereső Erdőkövesd társkereső Kisgyőr társkereső Markaz társkereső Nagyút társkereső Parád társkereső Szentistván társkereső Bodony társkereső Bükkszentkereszt társkereső Csernely társkereső Detk társkereső Ivád társkereső Nagyvisnyó társkereső Tarnabod társkereső Váraszó társkereső Egerlövő társkereső Kékestető társkereső Lénárddaróc társkereső Mátraballa társkereső Tenk társkereső Vatta társkereső Halmajugra társkereső Harsány társkereső Lillafüred társkereső Ludas társkereső Mezőnagymihály társkereső Bükkszentlászló társkereső Csincse társkereső Csokvaomány társkereső Járdánháza társkereső Mályinka társkereső Nekézseny társkereső Pálosvörösmart társkereső Parádsasvár társkereső Visonta társkereső Abasár társkereső Borsodivánka társkereső Gelej társkereső Mátraháza társkereső Tarnazsadány társkereső

Eredményeink, statisztikáink

42%
diplomások aránya
52% – 48%
férfi   –   nő    
62%
megtalálja a párját 3 hónapon belül
100,000
-nél is több levél hetente
2,500,000
látogató
10,000
-nél is több regisztráló havonta
Sikersztorik ›
A ctk.hu weboldalunk Sütiket és egyéb látogatáskövetési technológiákat használ, hogy javítsuk a böngészési élményt, valamint személyre szabott tartalmat és célzott hirdetéseket jeleníthessünk meg, és megérthessük honnan érkeznek és mit szeretnének látogatóink. További információk
További lehetőségek
Mindet elfogadom